Köztéri Horthy-szobor avatás az országban először
A Somogy megyei Kereki község Önkormányzatának támogatásával Horthy Miklós kormányzó életnagyságú szobrát avatták fel 2012. május 13-án. Az ünnepségen beszédet mondott lovag Knoll Gyula prior, mint a Horthy István Mártírok és Hősök Alapítvány kuratóriumának tagja.
Balassi-kard Bálint napján
Balassi költészete beletalált Afrika kellős közepébe - hangzott el a Balassi Bálint-emlékkard XVI. átadásán Budán, a legendás Gellért szállóban. A magyar alapítású nemzetközi irodalmi díjat ebben az évben a magyar poéták közül a babérkoszorús Tornai József, a külföldi műfordítók közül a kongói Gabriel Zanmaku Olembe vehette át.
(2012. február 17. 08:26)
A Szent György Lovagrend 2012. évi eseménynaptára
Kiadásra került a lovagrend 2012. évi eseménynaptára. Az időpontok megtalálhatók a honlap naptárában is, azon események kivételével, melyek napra pontos meghatározása még nem történt meg.
(2012. február 16. 21:36)
Jótékonysági disznótor - képes beszámoló
2011 december 30-án a Szent György Lovagrend Visegrádon 3. alkalommal vett részt a jótékonysági disznótoron. A katonai hagyományőrző tagozat tagjai két napi kemény munkával több száz adag ételt osztottak, illetve az időseknek és rászorulóknak étel csomagokat szállítottak ki otthonaikba.
(2012. február 14. 08:42)

A Soproni Priorátus az eddigi évekhez hasonlóan idén is megtartotta a húsvéti ünnepekhez kapcsolódó adományosztását a soproni szociális ellátó intézményekben élő hátrányos helyzetű, fogyatékkal élő és nehéz sorsú gyermekek részére.
Balassi költészete beletalált Afrika kellős közepébe - hangzott el a Balassi Bálint-emlékkard XVI. átadásán Budán, a legendás Gellért szállóban. A magyar alapítású nemzetközi irodalmi díjat ebben az évben a magyar poéták közül a babérkoszorús Tornai József, a külföldi műfordítók közül a kongói Gabriel Zanmaku Olembe vehette át.
Kiadásra került a lovagrend 2012. évi eseménynaptára. Az időpontok megtalálhatók a honlap naptárában is, azon események kivételével, melyek napra pontos meghatározása még nem történt meg.
2011 december 30-án a Szent György Lovagrend Visegrádon 3. alkalommal vett részt a jótékonysági disznótoron. A katonai hagyományőrző tagozat tagjai két napi kemény munkával több száz adag ételt osztottak, illetve az időseknek és rászorulóknak étel csomagokat szállítottak ki otthonaikba.
I. Ulászló király 1498-ban vízkereszt ünnepén a megyék közül elsőként Somogynak adományozott címer- és pecséthasználati jogot. A több mint félezer éves eseményre Kaposváron az egykori vármegyeházán emlékeztek.
Ott, ahol évtizedeken át múzeum működött, s ahová a közelmúltban költözött vissza a megyei apparátus. A díszteremben rendezett ünnepi közgyűlésen a történelmi egyházak képviselői megáldották az ódon falakat, a döntéshozókat s az itt dolgozókat.
Fontos lépések történtek a madéfalvi Siculicidium tervezőjének, az Esztergomban eltemetett Tamás József építész síremlékének megmentésére, ami tavaly októberben komoly veszélybe került. Az Esztergomban élő lovag dr. Bárdos István művészettörténész bejegyeztette a kripta megvásárlási szándékát, így azt 2012. május 15-ig értékesítési tilalom alá helyezték.
Interaktív programok tanulni vágyó gyermekeknek és felnőtteknek
2012. január 22. 10:00 - 14:00
A vasárnaponként megrendezett Cifra Palota (Művészetek Palotája, Budapest) várja azokat a családokat, akik aktívan, kreatívan, tartalmas programokkal szeretnék eltölteni az időt. A színpadon megjelenő zenés, tánc- és mese-előadások és az előcsarnok többi területén megrendezett zenei és kreatív foglalkozások, készségfejlesztő programok és játékok kapcsolódnak program heti témájához és a Müpa más előadásaihoz. A Hetedhét ország sorozat vendége most Visegrád.
Huszár Andrea Magdolna szobrászművész értesíti a Szent György Lovagrendet tagjait, hogy országunk egyik legnagyobb mesemondója: Pápainé Páhi Emma karcsai mesemondó eltávozott közülünk. A Mátyás-hagyomány központi jelentőségű volt a meséiben- sokszor járt Visegrádon is. Ezt a vidéket Emma néni nagyon szerette.
A Szent György Lovagrend Somogy Megyei Priorátusa 2004 karácsonya óta 2011. december 23-án, délben immár nyolcadik alkalommal látta vendégül Kaposvár főterén a város szegényeit.
A Soproni Priorátus tagjai a Szent Orsolya Gimnázium tanulóival és a Keresztény Értelmiségiek Szövetségével közösen Sopronban vendégelték meg a rászorulókat.
2011. november 10-én, 58 éves korában meghalt lovag Magyar Tamás filmrendező. Hamvainak beszentelésére és búcsúztatására 2011. december 14-én 9 órakor kerül sor Budapesten, a Farkasréti Temető Hóvirág utcai ravatalozójában.
A lovagrend Győr-Moson-Sopron megyei priorátusát - soproni székhellyel - 2006 októberében alapította a magisztrátus. Magyarok Nagyasszonya ünnepén a soproni Szent György Dómban, szentmise keretében emlékeztek a meg a lovagok az ötéves évfordulóról. A jubileumra Sopron Megyei Jogú Város országgyűlési képviselője zászlót adományozott a közösségnek. A szentmise után a Szent Orsolya Gimnázium aulájában nyílt meg az a kiállítás, mely bemutatja a lovagrend és azon belül helyi priorátus tevékenységét.
Légy híve rendületlenül címmel tartotta az aradi vértanúk emlékére szervezett hagyományos hangversenyét immár kilencedik alkalommal, a lovagdáma Konrád Emma nevével fémjelzett Emmanuel kamarakórus a nagybecskereki székesegyházban október 5-én.
Hagyományosan az aradi gyásznap elődélutánján tartották Zomborban a Kegyeleti napot. A rendezvény társszervezői évek óta a zombori Magyar Polgári Kaszinó, a szabadkai székhelyű Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség, valamint a Szent György Lovagrend Délvidéki Nagypriorátusa.
Sok más mellett 25 betegágyat és 300 munkaruhát kapott l. dr. Lénárd Sándor, Passauban dolgozó pécsi orvos jóvoltából a szigetvári kórház, az eszközöket pénteken vették használatba.
Interjú Csámpai Ottó, felvidéki nagypriorral
„Valósággal igaz vagyok e testvéri közösség iránt”. Ezzel a címmel közölt riportot Csámpai Ottó, felvidéki nagypriorral a Szabad Újság.