Belépés tagoknak

Képtár

Naptár
2017. november  
 
H K Sz Cs P Sz V
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30

További hírek

2017. szeptember 23-án a felvidéki Rozsnyóhoz közeli Várhosszúréten lelkünket és nemzeti összetartozásunkat erősítő rendezvényen vehettünk részt vendéglátóink, a Gömöri Kézművesek Társulásának elnökének (Nagy György) és Ulman István fafaragó művész meghívására.

(2017. szeptember 29. 20:37)


Emléktáblát avattak lovag N. Szabó Sándor, a Pécsi Nemzeti Színház örökös tagjának emlékére Pécsett, egykori lakóházának falán. A kezdeményezés feleségétől, lovagdáma Unger Pálmától származik.

(2017. augusztus 23. 21:52)


A Baranya és Tolna Megyei Nagypriorátus vezetője, lovag Kator György erdélyi és kárpátaljai gyerekeket látott vendégül.

(2017. július 9. 09:03)


2017. július 1-jén lélekemelő ünnepség részesei lehettek mindazok, akik megtisztelték jelenlétükkel a honfoglalási emlékhely avatását a kárpátaljai Beregszász melletti Kishegy lábánál.

(2017. augusztus 10. 14:15)


Károly Róbert királyunk 50 fővel alapította a Szent György Lovagrendet 1326-ban. Hétszáz évvel ezelőtt többek között nádor, országbíró, püspök és tárnokmester voltak a Rend tagjai. Napjaink lovagjainak már egészen más, de nem kevésbé érdekes a mestersége. Reméljük hamarosan mások is kedvet kapnak elmondani, mivel foglalkoznak a XXI. századi lovagok.

(2017. július 5. 14:50)

Cseke László elhajózott

Az Örök Hazába hajózott nemrég Cseke László, a Szent György Lovagrend örökös kancellárja, Visegrád díszpolgára, a mi Laci bácsink.

 

Amikor a rendszerváltás után, újraélesztette a Szent György Lovagrendet, egyik feladatának tekintette, hogy a határon túli tanárok számára olyan nyári továbbképzést biztosítson, mely szellemi fegyvereket biztosít számukra és olyan teret nyit a tájékozódásuk számára, mely korábban elérhetetlen volt. Így afilz 1990-es évek elején a Kárpát-medence minden tájáról összesereglett társaság Esztergomban egy héten keresztül szellemi feltöltődésben részesült. Laci bácsi meg csöndesen, mosolyogva, szinte láthatatlanul készítette elő ezeket az alkalmakat és irányította e nyári egyetemeket. Így ismerkedhettünk meg Horváth István esztergomi régésszel, Kahler Frigyes jogásszal, Szőke Mátyás régésszel, vagy Koós Ferenc történelemtanárral – most csak hirtelen és esetlegesen említek néhány nevet – akik remek előadásaikkal gondolkodásra késztették hallgatóságukat. Mindig örömmel tudósítottam ezekről a rendezvényekről.
Felmenői apai ágon a 17. sz.-i Erdélyből kerültek a Hajdúságba. Anyai ágon debreceni polgárok voltak. Mindkét ágon találunk köztük ügyvédeket, református lelkészeket és pedagógusokat. 1926. július 6-án Hajdúszoboszlón született. A szülővárosban folytatott tanulmányok után a Sárospataki Református Tanítóképző következett (1940-44), ám az orosz megszállás miatt tanulmányait Debrecenben fejezte be (1944-45). Történelmi szaktanári végzettségét a Szegedi Főiskolán szerezte meg.
Tahitótfaluban kezdett tanítani (1949-53), majd tanfelügyelői állást kínáltak föl neki Pest megyében, s a visegrádi iskola igazgatója lett (1953-1961). Elsődleges feladatának tartotta az iskola bővítését, amit sikerült megvalósítania. Ezután újabb életcélt tűzött maga elé. Visegrád idegenforgalmának megszervezését. A Dunakanyar Intézőbizottságának titkáraként, másodállásban a Pest Megyei Idegenforgalmi Hivatalnál dolgozott. Szakképesítést is szerzett ezen a területen. A visegrádi kirendeltség (1961-86) alkalmazottjaként ment nyugdíjba 1990-ben. De ez nem a tétlenséget jelentette számára. A Szent György Lovagrendről, melyet újraélesztett, közben kiderült, a legrégebbi király által alapított „testvéri társaság“ volt a kontinensen.
A kezdetektől fogva sokat írt, sorra jelentek meg útikönyvei. A Visegrád öt kiadást ért meg (1958-75). A Dunakanyar négy ízben jelent meg (1972-82). Megírta az Észak-Magyarország c. útikönyvet is, majd ennek a területnek fürdőit és gyógyfürdőit mutatta be egy önálló kötetben. A Magyarország útikönyv társszerzője is volt, mely négy kiadást ért meg (1968-75). Filmforgatókönyv-írói és társrendezői tevékenysége szintén jelentős (A Duna hajlatában, A Hableányon Pest-Budától Párizsig, Evezővel Európán át).
Július 15-én hunyt el családja körében Visegrádon. Majd egy hétre rá búcsúztunk tőle a helyi temetőben. Utolsó útjára legalább háromszázan kísérték el. Bízvást mondhatjuk, az egész Kárpát-medence képviseltette magát. Sírját elsősorban rendtársai állták körül.
Utolsó kívánsága az volt, hogy gyászistentiszteletét Takaró András, a református egyház délpesti esperese tartsa, aki szintén a lovagrend tagja. „Uram, Te voltál hajlékunk nemzedékről nemzedékre.“ (90. zsoltár, 1) – kezdte Igével a lelkipásztor. Ez Cseke László életére is vonatkozott, hiszen a naponta olvasta a Bibliát, hogy útmutatást nyerjen.
Letelt a kiszabott út, hazahívták őt. Rá vonatkoztatható az Ige, mely szerint, a „nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam, végezetre eltétetett nekem az igazság koronája“ (2Tim 4:7-8). Őt nem érte váratlanul a halál. „Csak gyökeres szót adj. S közel a véghez/ egy pátosztalan, kurta szó elég lesz,/ a túlsó partot látó révülésben/ a »Készen vagy?«-ra ezt felelni: – Készen.“ (Áprily Lajos: Kérés az öregséghez) Idézte a költőt, aki szintén Visegrádon nyugszik. Felkészült az utolsó útra, betelve az élettel. Hitét megtartotta. Kalász volt, mely sok gyümölcsöt termet. Ám minket készületlenül ért távozása. Laci bácsi – így esik jól megszólítani – életünk részévé vált. Nemcsak barát volt, de észrevétlenül családtaggá lett. Tudatos életet élt. Tudta honnan jött, hol tart és hová megy. Széchenyi István intelmét követte. „Sokat tenni, s keveset látszani, előállni, s mégis másnak engedni az elsőséget; legtöbbet áldozni, s legkisebb köszönetet se várni; szívben hordani a honért buzgó vért, s ne csak ajkon pengetni a hiú szót!“ Így élt és most üzeni: „Egy volt közös, szent vigaszunk / A LÉLEK ÉL: találkozunk!“ (Arany János: Juliska sírkövére)
Egy dekadens, hitetlen világban mert hinni egy tekintélyét visszanyerő Magyarországban – folytatta az esperes – egy megtartó Európában. Álmodni mert egy álomtalan korban. 1977-ben végigjárta Széchenyi Ödön útját Budapesttől Párizsig. Tíz év múlva Rotterdamtól Budapestig hajózott. Nem öncélúan. Európának üzent vele.
Kutatta, ismerte a múltat, káprázatos tudással rendelkezett. Tanár volt, sokat tanulhattunk tőle. Körülötte rend volt. Minden dobozokban, elrendezve, feliratozva. Vallotta, „szolgáld a Rendet, a Rend szolgál téged!“
Amikor Visegrád díszpolgárává avatták, az volt a kérése, hogy a református gyülekezet egy telket kapjon, hogy templomot építhessen. Ezért anyagi áldozatot is vállalt. Soha nem hiányzott az istentiszteleteken. Református tanítóként nyitott volt az ökumené felé. Vallotta, az aklok különböznek, de a Pásztor egy. Ezt igazolta Kalász István kanonok, esperes-plébános is, amikor búcsúzva tőle, köszönetet mondott nagyvonalúságáért és segítségéért az ökumené jegyében. Őt nem lehetett megelőzni a köszöntésben!
A Szent György Lovagrend működését tizenegyen indították újra a közjó, a karitász és példás életmód jegyében. Ma már magához öleli az elszakított országrészekben élő magyarságot is. „Immáron nélküle, de akaratához híven, Isten dicsőségére és népünk szolgalatára kell működnünk.“
Élete párjával, kéz a kézben 56 esztendőn át éltek hűségesen egymás mellett. Két gyermeküket úgy nevelték, hogy átadjanak minden emberi értéket. Utolsó érthető mondata a következő volt: „Hol van Jézus?“ Felesége válasza: „Itt van velünk, fogja kezünk. Érzed?“ Csöndesen bólintott. És elérkezett a pillanat, amikor az Úr kezéből, égi kezébe ment át.
Adjunk hálát Istennek ezért a nagyszerű emberért. „Éljétek meg, folytassátok álmait! Köszönjük őt!“ – fejezte be méltó búcsúztatóját Takaró András.
Pap László színművész emlékezve rá, elmondta, szinte hallja, ahogy vigasztal bennünket. „Kedveseim, ne szomorkodjatok. A zászlót, amit elejtek, vigyétek tovább!“ Majd Berzsenyi Életfilozófiáját szavalta el, mert azt a költő akár róla is írhatta volna. „Légyen álom, légyen bíró,/ Bátran megyek elébe,/ Mint egy elfáradt utazó/ A vadon enyhelyébe./ Mert ha bíró: nem furdal vád,/ Mert ha álom: nyugalmat ád.//(…)// Úgy éltem, hogy életemet/ Visszaélni ne bánnám,/ Úgy éltem, hogy életemet/ Végezni ne fájlalnám;/ Megcsókolgattam rózsáit,/ Megizzadtam vaspályáit.// Láttam a mosolygó tavaszt,/ Láttam az égető nyárt,/ Láttam minden időszakaszt/ S minden földi láthatárt:/ Ha örök időket élnék,/ Ezeknél többet nem érnék.// Tűnő éltem rövidségét/ Én tehát nem siratom,”
Abonyi Géza polgármester szerint, Cseke László a szakrális főváros, Visegrád szellemi-történelmi hagyományainak zászlóvivője volt. Több területen alkotott maradandót. Fő műve, amivel föltette a koronát az a Visegrád címet viselő almanach, mely a legszebb magyarországi helytörténeti kiadvány. Habár búcsúzunk fizikai valójától, szellemi örökségét visszük magunkkal. Üzenete, annyit tenni és küzdeni, amennyit ő tett.
A Szent György Lovagrend díszalakulata vitte földi maradványait, Visegrád város dobosainak kíséretében. A sírnál Vörös Ákos, Dunabogdány-Visegrádi református lelkésze szolgált. Vasárnap fél tizenkettőkor a visegrádi református templomban emlékeztek rá istentisztelet keretében.
Temetésedre nem jöttek el azok, akik egykor szöges ellentétben a rend nemes szabályaival, másfajta életmódot folytattak. Nem kár érte. Csak egy olyan személyt láttam ott parádézni, aki távol áll Laci bácsi példamutató életútjától. Te erre azt mondanád, „Kedvesem, nem baj. Hátha valami abból, ami ott elhangzott ráragad és elindul a damaszkuszi úton.“
Régen találkoztunk. Legutóbb Nálad járva, egy tanulságos visegrádi délutánra gondolok otthonodban. Pontosan már nem tudom fölidézni, miről is beszélgettünk, csak annak szeretetteljesen zümmögő légkörét őrzöm emlékeimben. Jó volt arra gondolni, Te otthon jegyzeteid fölé hajolsz és rendületlenül dolgozol. Néha fölemeled a fejed és szelíden mosolyogsz.
Széchenyi nyomába szerettél volna még hajózni, le az Al-Dunáig. Ez már nem adatott meg Neked, Laci bácsi! Érted Kháron ladikja érkezett meg és Te bátran, mosolyogva fölszálltál rá, hiszen munkádat elvégezted. Intettél nekünk és eltüntél a Styx kanyarulataiban. Köszönjük, hogy ismerhettünk! Isten Veled!

 

Balassa Zoltán, Felvidék.ma